Köszöntünk az Alakorvoslás Programban!
Egyrészt az egészségünk, másrészt pedig az alakunk miatt is tervezzük meg az ünnepi menüt és legyünk tudatosak húsvétkor. Élvezzük a finom falatokat, nyugodtan engedjünk meg most magunknak többet, mint szoktunk, de vigyázzunk, hogy ez egy kilengés legyen és a hintáról ne essünk le.
Mielőtt elindulunk együtt ezen az úton, ismerd meg Dr. Farkas Kittit, az Alakorvoslás Program alapító orvosát. Elmondja, hogyan és milyen céllal dolgozta ki az Alakorvoslás Programot. Majd Dr. Bajnok Éva endokrinológus, obezitológus, diabetológus, belgyógyászt szeretnénk bemutatni, aki a terület szakorvosaként vett részt a programok kidolgozásában.
Rövid útmutatóval mutatjuk be azt, hogy miről szól az Alakorvoslás program, mit kell tenned és hogyan működik. Nézd meg Dr. Farkas Kitti tolmácsolásában a legfontosabb tudnivalókat és egy írásos útmutatóval is segítünk a módszer könnyű elsajátításában.
Az Alakorvoslás Program egy 7 pontos keretrendszerből áll, amit be kell tartanod, ez szükséges a fogyáshoz. De azon belül szabadságod van, hogy milyen gyorsan és hogyan szeretnél haladni. a programnak három szakasza van: a Speed az első, amely átállítja a tested hízásról fogyásra és intenzív fogyást eredményez. Majd az Easy szakasz, amely a fogyási célod eléréséig tart, végül a súlymegtartó New Life szakasszal zárjuk a programot, amivel megtanulod megtartani az elért eredményt. Mindezt részletesen bemutatja Dr. Farkas Kitti az alábbi videókban és anyagokban.
Az ünnepek előtti két hetes időszakban, ha van túlsúlyunk, akkor érdemes egy intenzívebb fogyókúrát tartanunk, ez a programban a Speed szakasznak felel meg. Ha nincs túlsúlyunk, akkor az Easy szakasz szerint érdemes egy kicsit nekünk is diétázni, hogy a húsvéti lakoma ne terhelje meg úgy a testünket.
A főzős és toGO recepteket a "Receptek" menüpontban találod. Innen tudod letölteni az egyszerű étrendeket, amelyek sima táblázatok, amiből könnyedén össze tudod szabadon válogatni, mit eszel. Soha ilyen könnyű nem volt diétázni!
Húsvétkor is együnk jókat, de jól! Az ünnepi falatok isteniek és élvezzük is az ízeket, de ne felejtsük el, hogy a kulcs a "tudatos kilengés" és nem a mértéktelen zabálás. Fontos, hogy ne nullázzuk le az eddigi eredményt és ne fetrengjünk a rosszulléttől. A kilengés legyen tudatos, de a hintáról azért ne ess le. Ebben segítek.
Biztos vagyok benne, hogy sokan szeretnének fitt, csinos külsőt is és elérni azt az alakot, amire mindig is vágytak, amiben jól érezték magukat. Ha ez rád is igaz, akkor itt vagyunk neked. Egy ünnepi túlevés után, illetve egy fogyókúra elején a legjobb, ha Speed szakasszal "beletaposunk a fékbe" és megállítjuk a testünk gyarapodását és intenzív fogyásra kapcsoljuk. Ehhez találsz recepteket a receptkeresőnkben a húsvét előtti diéta menüpontban pedig az egyszerűsített étrendünket is le tudod tölteni.
Ha szeretnél több receptet, tartalmat, akkor ajánljuk bármelyik súlycsökkentő programunkat.
Mozogj heti minimum 150 percet, segít tartani a diétád, hatékonyabb lesz és az alakod is formálja, valamint így az egészségedért és a jó közérzetedért is sokat teszel. A mozgás előnyeit mutatja be neked Dr. Farkas Kitti, majd Dr. Czirbesz Kata arról beszél, mikor kell bevinned plusz étkezést, ha szeretnéd, hogy legyen erőd a mozgáshoz, de az eredményét ne nullázd le. Természetesen abban is segítünk a letölthető anyagokban, hogy mikor, mit egyél.
Húsvétkor se felejts el mozogni. Egyrészt nagyon jól kompenzálja a túlevés következményét, másrészt segít a testnek feldolgozni a több kaját, amit bevittünk. Nem utolsósorban pedig hozzájárul a jó hangulatunkhoz is. Egy kiadós séta, kocogás szuper időtöltés a családdal, barátokkal.
A program alatt és után számos kérdés merülhet fel, ezekre válaszol ezekben a videókban Dr. Farkas Kitti. Nézd meg és mindent tudni fogsz. Ha mégis marad kérdésed, írj emailt, vagy a programosok privát Facebook csoportjában, esetleg privát üzenetben. Rövid idő alatt küldjük neked orvosaink válaszát.