A 4 napos vízivás kihívás, mint önkísérlet tanulságai
2023.09.29.

A 4 napos vízivás kihívás, mint önkísérlet tanulságai

Már sokszor beszéltem a böjt, azaz szándékos, periódikus étkezés megvonás egészségre gyakorolt pozitív hatásairól. Éppen ezért amikor néhány hete egy 4 fős, az egészségét mindig is igényesen óvó társaság megkért, orvosként végig kísérném e vállalkozásukat egy 4 napig tartó, csak víz ivásból álló elhatározásukban, gondoltam én is próbát teszek. 

Korábban léböjtöt már többször tartottam, eleve is zömmel a 16:8 órás rendszert követem, reméltem, nem lesz reménytelen a kísérletem. Míg Ők elvonultak a természetbe, én itthon, hétköznapi körülmények között igyekeztem kitartani, telefonon tartottuk a kapcsolatot egymással. A kihívás estéjén együtt vacsoráztunk (halat és zöldséget), ellenőriztük a kiinduló vércukor és keton értékeinket, hogy a későbbiekben legyen mihez hasonlítani. Megbeszéltük a részleteket, elbúcsúztunk és indult a kaland.

Az első, pénteki nap egész jól ment (otthon dolgoztam), már jött az ilyenkor ismerős fejfájás, kis gyengeség, éhség. (Elfogy a raktározott cukor, glikogén, a test kezd alkalmazkodni a zsírszövetből származó energiához,
hullámokban üzen a ghrelin hormon az üres gyomorból). Egy könnyű erdei séta és meleg fürdő segített. Este családi születésnapi vacsora, nekem citromos víz. Azt gondoltam nem fogok tudni aludni (ilyenkor
felületesebbé és rövidebbé válik az alvás), de nem, simán tudtam pihenni.
Előre megbeszéltük, hogy rendszeresen ellenőrizzük a vércukor és keton értéket, ha szükséges, erre reagálunk. Valamennyiünknek stabil volt a vércukra és megjelent a zsírbontást jelző keton. 

Szombat reggel az üres kávé duplán hatott (nem szeretem így). Házimunka simán ment, sétálni is nagyon jól esett az erdőben (ez ilyenkor nagyon hasznos, a mozgás fokozza a bomlástermékek kiürülését, másrészt védi az izomzatot a lebontó folyamatoktól). A sok ketontól sokkal szomjasabb voltam. Délután 35 fős kerti parti (összevont családi születésnap). Hát, mit mondjak. A folyamatosan illatozó házi finomságoknak és az egyre jobban korgó gyomromnak csak úgy sikerült igazán parancsolnom, tudtam, a társaim sem esznek. Estére már nagyon fáztam (ez is ismerős érzés), viszont élénkebb voltam. A vércukrom 3.3 mmol/l lett, ettem 3-4 szem szőlőt, mert vezetnem kellett a gyerekeimmel a hátam mögött (erre 15 perce vc 5.8, ketontestek erősen pozitívak – szóval nem rontottam el a dolgot). Mivel éjjel görcsölt az izmom (az elektrolit hiánya miatt), másnap megittam 1 doboz kókuszvizet, ez segített.

Vasárnap már sokkal könnyebb volt (többnyire 3. napra termelődnek meg a zsírbontáshoz szükséges alternatív anyagcsere utakat segítő enzimek). Főztem a családnak, végeztem a szokásos házimunkát. Üres gyógyteát ittam, mert fáztam. A családom büszke volt és bíztatott, ez nagyon jó érzés volt. Éhes már nem is igazán voltam, csak furcsa volt nem enni (a keton étvágycsökkentő hatású).

Hétfő a legdurvább munkanapom, borzasztóan kell koncentrálnom, itt annyi csalás történt, hogy cukormentes kókusztejjel ittam a kávém, de minden rendben volt. Vércukor, keton stabil. Este ismét találkoztunk a csapattal és fenséges vacsorát kaptunk. Átalagosan 2-3 kg-ot fogytunk, valamennyiünk arca keskenyebb és ragyogóbb lett.

Lássuk, milyen tanulságokra tettem szert. 

  • Bár többször voltam gyenge és éhes, ez átmenetinek bizonyult. Megerősítette az önbecsülésemet, hogy képes voltam felülemelkedni az ösztöneimen. Ebben sokat segített a közösség ereje. Voltam annyira rugalmas, hogy ha rosszabbul éreztem magam és ez obijektív (relatív) vércukor eséssel volt igazolt, akkor néhány szem szőlővel/kis kókuszvízzel-tejjel beértem, ezzel elég is volt. Apropó szőlő – nem véletlen nem ajánlott IR-ben és szénhidrátanyagcsere zavarban, hihetetlen volt, ahogy pár szem megduplázta a vércukor értékeket. 
  • Még soha nem mértem rendszeresen vércukrot magamnak. 5000 Ft-ért kaptam vércukor mérő készüléket és elegendő tesztcsíkot. A lándzsával fájdalmatlan volt a szúrás és nagyon erős visszajelzés volt az étkezések –mozgás vagy éppen kellemetlen közérzet esetén a látott érték. Nem igazán értem ezek után, ha valaki
    cukorbeteg, miért nem önellenőriz?
  • Ismét beigazolódott, nem kell ahhoz enni (főleg nem ötször), hogy a vércukor stabil maradjon. Igazi hypoglicemia (azaz a vércukor 3 mmol/l alá esése) 4 nap alatt, az éhezés és intenzívebb fizikai-szellemi munka ellenére sem következett be. (Ha nem kellett volna vezetnem szőlőt sem ettem volna). Testünk zsírból, ha nagyon szükséges fehérjéből is képes cukrot gyártani és a vércukor szintet biztonságos értéken tartani. Mivel nem ettem, minimális inzulin elválasztás mellett nem ugrált a vércukrom, nem voltam igazán rosszul (l.d. IR okozta panaszok és relatív hypoglicaemia, azaz miért ne egyen egy IR-es vagy cukorbeteg gyorsan felszívódó szénhidrátot). 
  • Ketózis nem a kívülről, hanem a saját raktárak felhasználásával is elérhető, nem kell hozzá zsírt és húst enni (ld. ketogén étrend). 
  • Nem volt refluxom, ami állandóan gyötör. Igaz, kávét sem ittam annyit (nem kívántam és nem voltam fáradt).
  • Testösszetétel mérésem alapján az izmom nem fogyott.
  • A kúra végén nem habzsoltam be mindent összevissza, a szokásosnál kevesebb étel is elegendő volt. Innentől, ha a szükségesnél csak kicsivel is kevesebb kalóriát fogyasztok könnyebben megy a fogyás, mert az anyagcsere átállt zsírbontásra (ld. speed szakasz utáni easy). 

A próbát valamennyien kiálltuk gond nélkül. (A legkevesebb zsírraktárt magán hordozó társunk egy alkalommal nem tudott aludni, vércukra 2.6 volt, néhány szőlőszemre javult. Átlag életkorunk 55 év volt). A szakirodalom szerint jó évente 1 alkalommal ilyen drasztikusabb böjtöt tartani, a továbbiakban hetente 1 alkalommal vagy a 16:8/5:2 forma folytatható. Mindezek ellenére nem mindenkinek javasolt (egy 60+-os, kiváló kondíciójú, de alacsony BMI-vel rendelkező társunknak nem is ajánlottam, Ő végül 24 órán át nem evett).

A böjt előnyös hatásairól Időszakos Böjt Programunk segítségével is tájékozódhatsz, jó szívvel ajánlom kipróbálását. A program videóanyagjaiban természetesen elhangzik az ajánlás, hogy kinek lehet és kinek nem böjtölni. A fentiek pedig talán segítenek a speed első három napját végig küzdőknek a kitartásban.

A 4 nap alatt mért vércukor és vizelet keton értékek alakulása. A folyamatos vízszintes vonal a hypoglicaemia (3 mmol/l) alatti „veszélyes” zónát jelöli: 4 nap alatt nem esett a vércukorszint erre az értéktartományra.

Évi

Szerző:
Dr. Bajnok Éva
Dr. Bajnok Éva
Készen állsz a változásra?
Csak pár kattintás és azonnal hozzá is férsz a szakmai módszerhez, a rendkívül gazdag recept és mozgástárunkhoz, valamint, vásárolhatsz is termékeinkből.

Program kiválasztása
Készen állsz a változásra?
Ajánlott bejegyzések
Nem alkoholos zsírmáj - Dr. Bajnok Éva cikke
Nem alkoholos zsírmáj - Dr. Bajnok Éva cikke

Ismerős az a szituáció, hogy hasi ultrahang vizsgálatot vagy vérvételt követően a kezelőorvos közli, hogy „ez csak zsírmáj”?  Elég megnyugtató ez a megjegyzés? Baj, hogy van? Milyen tennivalónk van vele (ellene)? Visszafordítható? Lássuk csak!

2024.02.13. Olvass tovább
Új év, új alak! - 5 tipp, hogyan valósítsd meg
Új év, új alak! - 5 tipp, hogyan valósítsd meg

Az év eleji életmódváltás nagyon népszerű, hiszen ez az időszak, amikor új célokat tűzünk ki magunk elé. "Idén lefogyok!" - határozzák el ezekben a napokban sokan, annak ellenére is, hogy az újévi fogadalmakhoz sokszor már eleve társul a sikertelenség gondolata. Pedig könnyen lehet, hogy az ilyenkor tett fogadalmak esetében semmivel nem rosszabb a teljesítési arány, mint az évközi célkitűzések terén. Nem is tántorítok el senkit az újévi fogadalomtól, inkább adok néhány tanácsot azért, hogy valósággá váljon, amit megígérsz magadnak.

2024.01.02. Olvass tovább
Mi a teendő, ha megállt a fogyás? - Dr. Bajnok Éva cikke
Mi a teendő, ha megállt a fogyás? - Dr. Bajnok Éva cikke

Kezdjük azzal, hogy 5%-os testsúlycsökkenés már jelentős pozitív hatással van a szervezetünkre. 15 %-os fogyás akár a cukorbetegséget is visszafordíthatja. A jelentős, azaz 10%-os (tehát pl. 80 ról 70 kg-ra történő) vagy gyors (több, mint 1 kg/hét) fogyás testünk számára ijesztően sok, ezért a testsúlycsökkenés lelassul vagy megáll. Mit tegyél, ha úgy érzed, hogy minden igyekezeted ellenére egy idő után megállt a fogyásod?

2023.12.06. Olvass tovább
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem
Ügyfélszolgálat felkeresése Elakadtál? Segítünk!?
Ügyfélszolgálat felkeresése