Hogyan rontjuk el már reggelinél a fogyást?
2022.10.03.

Hogyan rontjuk el már reggelinél a fogyást?

A fogyókúrával kapcsolatos tévhitek száma végtelen. Ezen belül is ki kell emeljük a reggelit, ugyanis nem túlzás azt mondani, ezt szinte mindenki rosszul csinálja. Így viszont hiába várjuk az eredményt.

„Reggelizz úgy, mint egy király”, reggelire bármit ehetsz lemozgod, a narancslé reggel jó, mindenképpen kell reggelizni, gyümölcsreggeli, müzli, jóreggelt kekszek, tejeskávé és így tovább. Nem kell semmilyen komoly tudományos eredmény, kutatás vagy értekezés. A helyzet végtelenül egyszerű. Csak meg kell nézni a test természetes működését és ahhoz kell igazítani a táplálkozást.

A bioritmusunk úgy épül fel, hogy a sejtjeink inzulinérzékenysége reggel nem jó. Minden emberi test természetszerűleg így működik. Aztán délben jó, majd este megint nem. Amikor nem jó, akkor nagyon rosszat teszünk azzal, ha vércukoremelő ételt fogyasztunk és inzulintermelésre késztetjük a szervezetünket. Azt olyankor jó enni, amikor jó a sejtek inzulinérzékenysége, tehát ebédre.

Mi a baj azzal, ha nem így teszünk?

  • Gátoljuk, lassítjuk a fogyásunk.
  • Éhesebbek leszünk, egész nap egy éhséghullámra ültetjük magunkat.
  • Idegesebb, feszültebbek leszünk, és kevésbé koncentrálunk jól.
  • Inzulinrezisztencia esetén rontjuk az állapotunkat.

nevtelen_terv_1

Milyen a jó reggeli?

Fehérjében gazdag, szénhidrátban szegény (az is lassan felszívódó). Ez lehet tojás, sonka, kefir, túró, sonka, sajt, zöldségekkel, max. egy kis szelet teljes kiőrlésű kenyérrel. Jó választás egy növényi tejből készült fehérjeturmix, vagy natúr joghurtban, kefirben elkevert fehérjepor. Utóbbinak külön előnye, ha jó összetétellel választunk, akkor magas rosttartalmú, alacsony kalória, de optimális tápanyagtartalom mellett tudjuk a reggelit 2 perc alatt „letudni”, és bőven elégséges lesz egészen ebédig. Simán ihatunk kávét is természetesen reggel, de max. 1 dl tejjel és inzulinrezisztensek ezt is igyekezzenek inkább növényi tejre cserélni.

csomagok_MG_4937

Mindenképp kell reggelizni?

Nem. Ha valaki bírja, hogy egyáltalán nem reggelizik, az teljesen rendben van. Ilyenkor az időszakos böjt szerint táplálkozik, amelynek az egyik leggyakoribb formája a 16:8-as időablak, amikor 16 órán keresztül nem visz be semmit, majd 8 órán belül fogyasztja el a napi táplálékmennyiséget. Ennek a módszernek számos élettan előnye van, amiről itt írtunk.

Összességében azt kell tudnunk, hogy a reggeli valóban nagyon fontos! De nem úgy, ahogy gondoljuk. Jó összetétellel és okosan válasszuk ki és nem csak a fogyásunk, hanem az egész táplálkozásunkra és az általános közérzetünkre is jó hatással lesz.

Az Alakorvoslás Programban a MedWay Diet Shake a reggeli, amely alacsony kalória, de opotimális tápanyag és rosttartalommal bír.

Az Alakorvoslás Programról

Két orvos, Dr. Farkas Kitti alapító és Dr. Bajnok Éva endokrinológus szakorvos különböző felépítésű, de azonos koncepciójú online programjai közül mindenki ki tudja választani a neki valót. Ez egy szakszerű program, amely segítséget nyújt azoknak, akiknek az eddigi próbálkozásaik nem voltak sikeresek.

További információ: www.alakorvoslas.hu

A programosok számára saját felületet fejlesztettünk, amelyet belépés után érhetnek el. Itt találják a programjaikat saját vezérlőpulttal, receptkeresővel, edzéstárral és fejlődési naplóval.
 
A programtervezővel könnyedén megtervezhetik, mit szeretnének enni. Szeretnénk, hogy érezze, nálunk minden róla szól. Nem az élete alkalmazkodik a diétájához, hanem a diétája az életéhez. Ehhez pedig minden támogatást megkap tőlünk. Nincs még egy olyan diétás program, ami ezt nyújtja.

Kérdésed van? Írj a hello@alakorvoslas.hu címre. 

Szerző:
Dr.Farkas Kitti
Dr.Farkas Kitti
Készen állsz a változásra?
Csak pár kattintás és azonnal hozzá is férsz a szakmai módszerhez, a rendkívül gazdag recept és mozgástárunkhoz, valamint, vásárolhatsz is termékeinkből.

Program kiválasztása
Készen állsz a változásra?
Ajánlott bejegyzések
Nem alkoholos zsírmáj - Dr. Bajnok Éva cikke
Nem alkoholos zsírmáj - Dr. Bajnok Éva cikke

Ismerős az a szituáció, hogy hasi ultrahang vizsgálatot vagy vérvételt követően a kezelőorvos közli, hogy „ez csak zsírmáj”?  Elég megnyugtató ez a megjegyzés? Baj, hogy van? Milyen tennivalónk van vele (ellene)? Visszafordítható? Lássuk csak!

2024.02.13. Olvass tovább
Új év, új alak! - 5 tipp, hogyan valósítsd meg
Új év, új alak! - 5 tipp, hogyan valósítsd meg

Az év eleji életmódváltás nagyon népszerű, hiszen ez az időszak, amikor új célokat tűzünk ki magunk elé. "Idén lefogyok!" - határozzák el ezekben a napokban sokan, annak ellenére is, hogy az újévi fogadalmakhoz sokszor már eleve társul a sikertelenség gondolata. Pedig könnyen lehet, hogy az ilyenkor tett fogadalmak esetében semmivel nem rosszabb a teljesítési arány, mint az évközi célkitűzések terén. Nem is tántorítok el senkit az újévi fogadalomtól, inkább adok néhány tanácsot azért, hogy valósággá váljon, amit megígérsz magadnak.

2024.01.02. Olvass tovább
Mi a teendő, ha megállt a fogyás? - Dr. Bajnok Éva cikke
Mi a teendő, ha megállt a fogyás? - Dr. Bajnok Éva cikke

Kezdjük azzal, hogy 5%-os testsúlycsökkenés már jelentős pozitív hatással van a szervezetünkre. 15 %-os fogyás akár a cukorbetegséget is visszafordíthatja. A jelentős, azaz 10%-os (tehát pl. 80 ról 70 kg-ra történő) vagy gyors (több, mint 1 kg/hét) fogyás testünk számára ijesztően sok, ezért a testsúlycsökkenés lelassul vagy megáll. Mit tegyél, ha úgy érzed, hogy minden igyekezeted ellenére egy idő után megállt a fogyásod?

2023.12.06. Olvass tovább
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem
Ügyfélszolgálat felkeresése Elakadtál? Segítünk!?
Ügyfélszolgálat felkeresése