Bármennyi kávé fogyasztható a programban, édesítőszerrel és maximum 1 dl tej/kávéI. A kávé vízhajtó hatású, így mindenképpen igyál utána 3 dl vizet. Bármit üdítőt ihatsz, ami kalóriamentes és természetesen gyümölcsöket, szirupokat nem tartalmazó limonádék is fogyaszthatóak, édesítőszerrel, zöldfűszerekkel (pl. menta).
Arra figyelj, hogy a napi 3 liter folyadékot lehetőleg vízzel érd el, az üdítők pedig felette legyenek.
A második hét az első hét ismétlése.
Ha gyümölcsöt teszel bele az már snack étkezés. Tehát akkor tehetsz bele, ha snack étkezésként fogyasztod a Shaket. (Snack étkezésnek nagyon jók a gyümölcsös turmixok!)
A snack étkezést a következő esetekben ajánljuk:
A snack étkezésekre külön menüt készítettünk, pontosan kiszámított receptekkel, turmix javaslatokkal. Keresd programvásárlás után a programismertető anyagok között. Isteni finomak!
Ünnepelj, érezd jól magad. Egy étkezéstől nem lehet elhízni. Aznap biztos nem fogysz, talán másnap sem, de aki már elérte azt, hogy nem hízásra, hanem fogyásra állította át a szervezetét annál egy-egy ilyen elengedés sem olyan mértékű már, mint korábban. javaslom indulás előtt a Shake elfogyasztását vízzel, így segítjük a szervezetünket, hogy jobban feldolgozza az extra mennyiségű kalóriát.
Természetesen minél jobban odafigyelsz arra, mit eszel, annál jobbat teszel magadnak. Hús, hal, zöldségekkel, egy jó saláta a legjobb választás, illetve a száraz bor. A lényeg, hogy este kevés szénhidrátot fogyasszunk.
Ha ez az elhajlás nem indít el lavinát, akkor nem fogja különösebben befolyásolni a diétád sikerét. Fontos, ha kilengsz, akkor nem a másik oldalra lengünk ki, azaz csinálunk valami drasztikusat Pl. nem eszem másnap. A kilengés ellenszere az egyensúlyi állapotba való visszalépés.
Ha másnapos vagy, nagyon megterhelted a szervezeted egy nagy lakomával, akkor a tested most sokkos állapotban próbálja feldolgozni azt a nagy extra terhelést. Ezért másnap tarts egy könnyű étvezető napot, egyél New Life, vagy Easy étrend szerint, hagyd regenerálódni a tested. Utána folytasd, vagy kezd újra a programot.
A program során mindent megtanulsz a testedről, tudni fogod mennyi fehérjére van szükséged, mi az a kilengés, ami még belefér és mi az ami már biztos, hogy zsírraktározással jár. Ezen információk birtokában, pontosan fogod tudni, hogyan irányítsd a tested. Mit kell tenni, ha pár kiló felszaladna, és így biztos, hogy sikerül megőrizni az elért eredményt.
A New Life programot kifejezetten súlymegtartásra dolgoztam ki, illetve arra ha valaki nehezen indul el. A súlymegtartás lényege, hogy reggelre és vacsira szénhidrátban szegényen étkezz. Ebédre egy tartalmas ételt válassz, amiben van szénhidrát is. Két étkezés között pedig minimum 4, maximum 6 óra teljen el.
Súlymegtartással kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy legalább 6 hétre van szükség, amíg az anyagcsere átáll, így 6 hét diéta mindenképpen szükséges.
Kelleni nem kell, sőt a fogyáshoz sem. Te kellesz hozzá és egy jó módszer. A termékek abban segítenek, hogy könnyebben menjen a diéta és hatékonyabb legyen.
Az a tapasztalat, hogy súlymegtartásnál is megtartják a programosok a shaket reggelire, mert finom, tápláló és gyorsan elkészíthető, illetve a low calorie szeleteket fogasztják, ha egészséges nasira vágynak, a protein szeleteket pedig edzéshez.
Illetve ha felszalad 2-3 kiló, akkor megcsinálnak egy két hetes programot, hogy visszaállítsák az optimális testsúlyt. Az a jó az Alakorvoslás Programban, hogy megtanulod a helyes módszert és bármikor, amikor letérsz az útról, tudod hogyan és hova kell visszalépned. A termékeknek köszönhetően pedig könnyen fog menni, szenvedés nélkül.
Igen, kifejezetten ajánlott az Alakorvoslás Program az 50+ korosztály számára is.
A programban résztvevők beszámolóiról itt olvashatsz: fogyástörténetek. Több 50 év feletti sikertörténetéből tudsz motivációt szerezni.
Igen, hiszen természetes összetevőkből áll.
Csak a Speed program zárja ki teljesen az alkoholfogyasztást. Az Easy diéta esetén már heti 2,5 dl minőségi bor fogyasztása megengedett.
Természetesen. Az étrendek csak mintául szolgálnak, a választott diétában szereplő kalóriaértékek betartásával bármilyen más ételek is fogyaszthatók.
Ez előfordulhat, főleg az elején, amíg be nem áll az anyagcseréd. Ha túlzott éhséget érzel, van lehetőséged „menekülőétkezésre”. Ezek olyan étkezések, amik nem emelik meg vércukorszinted. Hogy pontosan mit lehet ilyen esetben fogyasztani, arról „Menekülőétkezések” címmel külön anyagot találsz a programismertetőben.
Azt a diétás programot válaszd, amit leginkább tartani tudsz. Ha a Speed túl kemény, válaszd az Easy étrendet. Szükség esetén csinálj „menekülőétkezéseket”, az erre vonatkozó előírások betartásával. Menekülőétkezésekre a javaslatokat a programismertető anyagai között találod.
Az első 3 nap nehéz, főleg a Speed programnál. De hamar reagálni fog a szervezeted és gyorsan csökkenni fog az éhségérzet. A program során nem leszel éhes, ezt segítik a termékek és az egész működési elv. Az eleje lehet egy picit csak nehezebb, utána viszont pont elég lesz az az ételmennyiség, amit a diétád tartalmaz.